Mátra
A Mátra az Északi-középhegység egyik, vulkanikus eredetü tagja, amely 900 négyzetkilométeren terül el a Cserhát és a Bükk között. Itt található Magyarország két legmagasabb hegycsúcsa, a Kékes (1014 m) és a Galya-tetõ (965 m). Kiterjedése kelet-nyugati irányban 40–50 km, észak-déli irányban 15–22 km. A Kárpátok belsõ vulkáni övezetéhez tartozik, de formáit a miocén vulkánosság óta már jelentõsen átalakították az utólagos szerkezeti mozgások és az erózió. Jelentõs érckészlete miatt sokan kutatták kialakulását és vulkanizmusának történetét, de a geológusok között még a közelmúltban is viták zajlottak az egykori kitörési központok hollétérõl. A Mátra több, eltérõ arculatú részre tagolódik. Félkörívü nyugati gerince a Nyugati-Mátrával (Muzsla, 805 m) kezdõdik, melyet a Cserháttól a tektonikus eredetű Zagyva-árok választ el. A hegység központi része – a Magas-Mátra – hordozza a legmagasabb csúcsokat, bár ezt az elnevezést ritkán használják. A vonulat két fõ szakasza a meredek, kõtengerekkel és zárt bükkösökkel borított Mátrabérc és a Kékes tömbje, amelyeket a Nagy-völgy tagol ketté. A Kékeshez közeli Sas-kõtõl (898 m) kelet felé Keleti-Mátra néven folytatódik a fokozatosan lealacsonyodó főgerinc, mely végül a Tarna völgyénél ér véget. Dél felé a Mátraalja szõlõkkel borított lankái jelentik az átmenetet a hegyvidék és az Alföld között, míg északon Mátralába hegylábfelszínei ereszkednek alá a Zagyva felsõ szakaszát övezõ dombságra.
